TRIO KÁRTYAJÁTÉK
Trio kártyajáték Könnyed, gyors, egyszerű kártyajáték, melyben a játékosok összesen 36 darab lappal ügyeskednek. A kártyák 1-től 12-ig számozottak, és minden lapból 3 darab van a pakliban.
A cél az, hogy három számból kigyűjtsük mindhárom lapot, vagy hogy a 7-es triót összeszedjük. Mindkét eset győzelemhez vezet. A kártyákat játékosszámtól függően osztjuk szét a kör elején, és középre is kerülnek lefordított lapok.
A játékos a körében fordíthat is középről és kérhet is a játékostársaitól.
Igenám, de ez nem teljesen a kívánságműsorokban megszokottak szerint zajlik, mert csak annyit kérhetünk, hogy mutassák meg a társaink a legkisebb, vagy a legnagyobb lapjukat. Leghamarabb az 1-es és a 12-es trió kerül majd begyűjtésre pont emiatt.
A 7-es triót a legnehezebb összegyűjteni, hiszen a hetes a számsor közepén helyezkedik el. egyforma távolságra az 1-től és a 12-től. A számkártyák alján látható két másik szám, és ezeknek a Pikáns játékváltozatban lesz szerepük. A két másik szám és a számkártyán látható számok trióit kell kigyűjteni, csak akkor nyerhet a játékos. A csapatjáték változatban két játékos alkot majd egy csapatot, és ők együtt igyekeznek majd a trió lapjait összegyűjteni. Nagyon élvezetes, könnyed, gyorsan megérthető szórakoztató kártyajáték nyaralásra, nyári táborba, de egy iskolai szünetben is lejátszható egy menet. Tartalma:
- 36 kártya
- 1 játékszabály
Ajá nlott: 7 éves kortól
Játékosok száma: 3-6 játékos részére
Játékidő: 15 perc
9700 Szombathely Wesselényi M. u. 2. Telefon: +36 94 399-796 Mobiltelefon: +36 30 311 1317